2016. március 8., kedd

Húsvéti dekoráció- 3D papírnyúl

Papírból 3D húsvéti nyúl makett sk :) 


Itten most szakítok az eddigi hagyományokkal, és egy manapság eléggé divatos, "kreatív" dolgot fogok bemutatni.
húsvéti dekoráció 
Őszintén mondom, sosem gondoltam volna, hogy mennyire szórakoztató a papírmakettezés (papercraft), és milyen frankó dolgokat lehet papírból csinálni. Persze, ha túltesszük magunkat azon a tényen, hogy ezek a makettek vagy modellek csak dísznek jók. (A modell amúgy egy dolognak a kicsinyített, részben vagy teljesen működő másolata, a makett ezzel szemben valaminek a statikus, külső jegyeiben a lehető legpontosabban hasonlító mása. Nyulunk tehát egy papírmakett, de ha mondjuk mozgatható lenne a feje, akkor már modellnek nevezhetnénk.)
Szóval a kivitelezés szórakoztató lesz, az eredmény pedig látványos. Előre szólok: Nem lesz könnyű, ezzel szemben baromi nehéz lesz, főleg, ha még sosem csináltál ilyet. 
Egyébiránt nagyon hasznos elfoglaltságnak tartom a papírmakettezést. Igen fejlesztő kézügyesség, koncentráció és türelem területén, azon kívül sokkalta olcsóbb, mint a műanyag alapú modellezés.

A nyúlnak egyébként kb annyi köze van a húsvéthoz, mint a szaloncukornak a karácsonyhoz. Szaporasága miatt keveredett az ünnepi hagyományok közé, és feltehetőleg a cukisága miatt maradt ott :)
Apropó húsvét. A keresztények -állítólag :> - legnagyobb ünnepe, Ideje a tavaszi ekvinokciumot (nap-éj egyenlőséget) követő első holdtölte utáni vasárnap, ami 2017-ben április 16, 2018- ban április 1, 2019- ben április 21, 2020- ban április 12, 2021 ben pedig a felszabadulás napja. 2022 -ben majd emlékeztessen valaki, hogy írjam ide, mikor lesz! Köszi!

Kellékek

Szükség lesz színes nyomtatóra, műszaki rajzlapra, vágóeszközre, vonalzóra, ragasztóra, kiürült tollbetétre, kedvre,türelemre és időre.
  • Nyomtatónak bármilyen színes nyomtató megfelel. Ezzel fogjuk a papírra vinni a nyúlformát :) Érdemes magas minőségben nyomtatni, mert az szebb eredményt ad! Persze elsőre, ha még csak ismerkedsz a papercraft tal, akkor próbaképp jó lesz a fast draft :)
  • A műszaki rajzlap olyan, mint a sima rajzlap, csak fehér. Szépen nyomtatható, és van tartása. Hagyományos nyomtatópapírral makettezni kb lehetetlen, mert gyűrődik.
  • Vágóeszköz gyanánt kell olló és kés. Személy szerint szikét vagy vagy hobby/dekor/makettező kést javaslok, de lehet próbálkozni sniccerrel is. A lényeg, hogy éles legyen!
  • Vonalzó. Fémvonalzó kell, mert a műanyagot vagy a fát elvágjuk a szikével. Ez van.
  • Ragasztónak faragasztó vagy barkács ragasztó a jó. Tejfelragasztó- ha ez mond neked valamit. Amúgy bármivel lehet próbálkozni, de nekem ezek váltak be.
  • A kiürült tollbetétet arra használjuk, hogy a hajlítási vonalak mentén végighúzva zömítjük vele a papírt, minekutána azt könnyebb lesz hajtani.
  • Kedv, türelem és idő. Ha nincs kedved megcsinálni a nyulat, akkor ne csináld. Ha nincs türelmed megcsinálni a nyulat, akkor ne csináld. Ha nincs időd megcsinálni a nyulat, akkor ne csináld. Helyette csináld azt, amit szoktál: nézd a tévét. Attól majd biztosan jobbá válik az életed :)

Nyúlsablon beszerzés

Eddig elhallgattam- hogy a lusták maradjanak informálatlanok-  honnan lehet beszerezni a nyúlhoz szükséges mintát. Természetesen a világhálóról. A darkneten nem érdemes ilyesmit keresni :)
A jelenleg bemutatott makett innen tölthető le PDF formátumban, természetesen ingyenesen: 

 A nyúl letöltése 


(a reklámért elnézésedet kérem, de kell az a pár cent, hogy melegyen a plazmatévé)

 Javaslom letöltésre az 'Instructions' fájlt is. Ebben találhatóak az összeállítás lépései- angolul, de érthetően.

Alapok

Egyenes vonal    ───────────  vágás
Szaggatott vonal --------------------  'hegy' hajtás, a vonaltól lefelé hajtjuk a papírt      Λ
Mose kód           ─ • ─ • ─ • ─ • ─   'völgy' hajtás, a vonaltól felfelé hajtjuk a papirost V
Piros nyíl             ─────────►  Ragasztó helye
Zöld nyíl             ◄────────►  Hajtás
Zöld pötty                         Ragasztás
Kék pötty                                Ragasztás másik elemhez

Fogjunk neki! avagy Per aspera ad astra :)

1. Nyomtatás
2. Kivágás
3. Ragasztás- összeállítás
4. Nagy komoly öröm és elismertség

Tehát ha megvan a mintánk és előszedtük a kellékeket, nyomtassuk ki a nyulat.

 Canon nyúl a HP nyomtatóban. Amúgy egyik nyomtatót sem tudom (már) ajánlani jó szívvel sajnos...


Következik a kivágás. Én nem vagyok túl ügyes az ollóval, ellenben jól bánok a késekkel. Általában az egyszerű vágásokat, könnyen hozzáférhető részeket ollózom, az aprólékos részeket szikével vágom ki.

 

 
 Ilyen helyeket, mint amit bejelöltem pirossal, szerintem lehetetlen szépen, pontosan kivágni ollóval. Vonalzó mellett, szikével ellenben gyerekjáték! Apropó szike. Nekem az Aesculap 11-es szikefej vált be legjobban, hobbikés foglalattal. Az eredi nyél túl vékony, nem jó a fogása a papír vágásához. Még valami: Mikor ilyen éles dologgal vágunk, a munkaterületet érdemes védeni. Én egy régi lapolvasó fedelén vágok. Ez műanyag, elég erős, ugyanakkor nem túl kemény, és nem veszi ki az élét a késnek.
Azt javaslom, hogy vágjunk ki mindent előre, így utána már csak ragasztgatni meg hajtogatni kell, és nem lesznek útban az éles szerszámok.
 
 Legalább ilyen minőségben vágd ki az elemeket!

 
 A nyúl fülénél (3., 4. elelm) először a rózsaszínes részt vágjuk csak ki, majd a szaggatott vonal mentén 'gyengítsük meg a papírt' a kiürült tollbetéttel, hogy könnyű legyen hajtani. 

 Így van meghajlítva, akkor most lehet ragasztani.

 A ragasztót én ki szoktam nyomni darabka maradék papírra, és fogpiszkálóval szoktam felvinni. Így pontosan és megfelelő mennyiségben lehet alkalmazni. Nagyon csúnya, ha kifolyik a ragacs a ragasztási élek mentén! 

 
Még egy tipp: Színazonos ceruzával vagy filctollal érdemes a papír vágott széleit megszínezni. Ha ezt nem tesszük, az összeragasztott részeken fehár csík marad a ragasztásnál. 

 
Erről beszélek, így már gondolom érthető. Ceruzából az a jó, ami inkább porladós és nem viaszos. A filctollal meg csak óvatosan, mert csúnyán el tudja áztatni a papírt! 

 
A ragasztás minőségét nagyban befolyásolja a préselés ereje és ideje. Tapasztalatom szerint 5-20 másodperc szilárd összenyomás elegendő. Ez itt fenn a nyúl arca (1.elem). Érdemes belülrűl kifelé, körkörösen haladva ragasztani.
 
Azt ugye nem felejtjük el, hogy a zöld pötty az elem magához ragasztását, a kék pedig másik elemhez ragasztást jelöl.
 Alkalmanként érdemes szerszámot is használni. Egyfelől alkalmas lehet nehezen hozzáférhető helyeken, másfelől sokkal nagyobb erővel lehet összepréselni vele a darabokat! 
Figyelem! Csak tiszta szerszámmal -és persze tiszta kézzel- nyúljunk a papírhoz, és óvakodjunk a recézett végű fogóktól/ csipeszektől, mert ezek nyomot hagynak! 

 
A nyúl arca összeállítva. A csőrös fogó amúgy tiszta, csak patinás :) 

Ez már itt a nyúl feje (2. elem)

Mire elkészülünk az arccal és a fejjel, megszárad a rgasztó a fülön (3.,4. elem). A barna rész alapján körbe kell vágni mindkettőt,
majd meghajtva kell ragasztani. A fülek vastagsága miatt (két réteg van együtt), erősen meg kell hajtogatni a őket, hogy ívesek legyenek. 

Ilyen lesz. A kettő egyébként nem egyfora, de egyértelmű lesz, melyik oldalra kerülnek.

Állítsuk össze a nyúl felső testét (5) majd az alsót (6) is :) Belülre, a nehezen ragasztható helyekre nyugodtan tehetünk celluxot -persze pluszban, nem ragasztó helyett-, hogy megkönnyítsük a munkánkat.

Az arc rögzítése a fejhez. Először az áll alatti kis kerek részt ragasszuk meg,

majd a fej belsejében rözítjük a két másikat. Ez nem egyszerű mutatvány, de lehetséges. Itt pl érdemes celluxot használni.
Ha a ragasztás kész, tegyük fel a füleket! 
Először középen fenn, aztán oldalt rgasszunk! 

Ilyen lesz. 

A fejet a testhez két fülecskével rögzítjük jobbról és balról, belülről.

 
A nyúl felső részét az alsóhoz szintén belülről, de három füllel rögzítjük, kettőt oldalról, egyet a szügyénél :)
Ezután már csak a két hátsó láb (7., 8.) előre :) valamint egy darab farok (9.) hátra és készen is vagyunk. 

nyúl
A munka kivágással együtt kb2- 4 óra, de szerintem megéri, mert ilyen cuki asztali nyulunk lesz! 

húsvéti nyúl
Itt a nyúl egy blokkelem társaságában- csak a viszonyítás miatt. Nem nagy, lehetne akár két vagy háromszoros méretben is csinálni. 

easter decoration
 A képen a papírnyúl érdeklődve figyeli a multimétert.

Itt pedig egy transzformátorral ismerkedik. 

Bízom benne, hogy mindenki örömét leli a tevékenységben, és sokan elkészítitek a húsvéti dekorációnak szánt nyulat. Abban biztos vagyok, hogy az eredmény és az elismerés kárpótol a munkáért! 

Egy kis emlék a múltból, ha már nyúlról van szó : 



Happy easter


Kívánok mindenkinek szép húsvétot, bőséget, gyarapodást, és értelmes időtöltést!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése