2013. június 26., szerda

Robi rekord 151 főtengely szimering csere

Üdv az egybegyűlteknek!

 Az Úr 2013- ik évében történt, hogy rotáltam szeretett Robi 151- esemmel. Képzeljétek el, hogy problémák adódtak. Hmm, hát hogy lehet, hogy (még egyszer, hogy), szóval, hogy egy 1987- ben gyártott gépben valami meghibásodik? -most a viccet félretéve, én elismerem a modern technikát, de ugye egy mai géptől teljesen elfogadható, hogy valami megmihálylik benne, ugyanis ismerjük a tervezett avulás fogalmát, de egy régi, jó Robitól?

Szóval a hiba:

 Munka közben érezhetően csökkent a fordulat, gyengült a gép, mintha valaki szorongatta volna a benzincsövet :) gáz vissza, sebességváltás, szivató buzera, új próba...
Addig jutottam, hogy szinte bekapcsolt szívatóval tudtam csak befejezni a melót. Ez így nye haraso, gondoltam.

Első próba:

A porlasztó volt az első tippem- ekkor még nem terveztem blog írásba, úgyhogy (ez a hogy engem üldöz), erről nincsenek képek, de ha valakit érdekel, szétszedem lefényképezni. Az én gépemen gyári Amal karbi van. Nekem bevált.
Szó mi szó, lekaptam a tárgyat az eszközről. Kipucoltam, benzincsapot ellenőriztem, úszót figyeltem, meg ilyesmi.
Azon kívül, hogy volt benne egy kevés lerakódás, nem találtam hibát. Na, gondoltam, ha nincs hiba, akkor minden jó, visszatettem a gépállatra az ő porlasztóját, és jött a tesztüzem. Sajnos, mondanom sem kell, hogy ugyan azok a tünetek jelentkeztek...illetve a teszt végére már alig reagált a gázadásra, és meg is állott.

Második próba: 

Elkezdtem nyomozni a neten. A gugli a barátunk -még akkor is, ha kémkedik- és most is segített.
A problémát a főtengely szimeringjeinek elfáradása/ tönkremenetele okozza!  Hogy én erre nem jöttem rá! - mondjuk legvadabb lázas álmaimban sem gondoltam volna erre, úgy :)
Az ábrán ötössel vannak jelölve a szimeringek- az életben én szép sport kék színűeket kaptam boltban, darabját 250 HUF- ért. Íme:
Nakéremszépen! Meg vannak az alkatrészek, éjszaka megfelelő volt a csillagállás is, kicserélem a bigyókat!

1. Fázis - szétszedés

A képek magukért beszélnek, de azért nem ússzátok meg a szócséplést!
Lekerül a berántó szerkezet.
Én szóltam!

 Aztán lehúztam a tankról, illetve a benzintartályról az üzemanyagcsövet. Mivel igen előrelátólan NEM készítettem ide edényzetet a csőben lévű üzemanyag felfogásához, az meg ismeri a gravitációt, a matéria szépen a műhelyem betonjára folyamodott. Hát így jártam.
Ez a kép csak úgy a fényképezés öröméért készült.
Az üzemanyagtartály levétele után...

 Lekerült a burkolat. 


Utána eltávolítottam a berántóhoz kapcsolódó alumínium öntvény tárcsát, meg ezt a perforált bizbazt.
Megnéztem a gépkönyvben, de nem írja mi lehet. Gondolom azért van ott, mert oda tették ... Mindegy is, számunkra ez érdektelen, úgyhogy folytatom!
Következik a ventillátor levétele a tengelyről. Ez szintén alu öntvény, szóval óvatosan! Én személy szerint nekiálltam és barkácsoltam- illetve összehefteltem- hozzá egy levevő célszerszámot:
Elsőre nyél nélkül csináltam, de ez nem vált be, mert elforgott a tengely csavarozás közben. Aztán raktam reá nyélt -illetve magyarul nyelet- és voilá!

Szóval a célszerszám: 

 Egy darab levágottt kazánlemez,
amire szépen átjelöltem az alu tárcsa lukait, és kimértem :) a közepét, valamint kerestem egy combosabb hatlapfejű csavar családot (Anya és apa, hát nem aranyosak? De jó lenne, ha csinálnának sok kis hatlapfejű csavart...amúgy nem szenvedek elmebajban, kifejezetten élvezem :>
Egyébként meg fúrtam is...
 Aztán az anyukát ráhegesztettem a kilyugatott kazánlemezre. Itt most álljunk meg egy pillanatra, mert bölcselekdés következik!
Magam igen ügyes és szép valék, viszont hegeszteni nem tudok. Anno még nagyapám tanított- a trafó is tőle van, és a mai napig szépen muzsikál- de a lényeg! Én nem tudok hegeszteni, de amit kell, meghegesztem. Értitek? Gondoltam. Szóval, szerintem aki tud hegeszteni, az csinál egy varratot, salakol és kész. Hegeszt magyarul. Aki meg nem tud, az varr, salakol, flexel, varr, salakol, flexel, varr, salakol, flexel és így tovább, majd egyszer csak elkészül. Remélem érzitek a különbséget. Igazság szerint kis hazánkban a hegesztés analóg a pálinkafőzéssel. Mindenki főz pálinkát, de sajnos csak nagyon kevesen tudnak igazi jó pálinkát főzni.
Szóval aki esetleg beírna, hogy csúnya a hegesztésem, az ne tegye, mert itt nem az a lényeg:)
Egyébként bárki üzenhet bármit- persze a jóízlés határain belül!
 Előkészület...
 És kész- gondoltam akkor.
A műhely ajtaját hegesztéskor mindig kinyitom, mert a küszöb környékén szoktam varrni. Ezen a képen egyébként megtekinthetitek a F*#%ߤm fog hajolgatni kódnevű ajtókitámasztós projektemet :D
Amit eddig elhallgattam: Nyomtam csavarlazítót a tengelyhez, és összejelöltem a ventillátorral, ugyanis két állásban lehet ezeket összetenni. Az egyik a jó, a másik meg berántáskor le akarja tépni a kezed!
és még: a tengely és a csavar közé tettem egy megfelelő méretű dugókulcsot, nehogy a menetet tönkretegyem!

Rátettem a célszerszámot a ventillátorra, majd megkíséreltem a tenelytől való eltávolítását. Persze, ez nem sikerült, mert a bitang főtengely elforgott, nekem meg nem volt elég kezem, hogy megfogjam. Ekkor villant át az agyamon, hogy kellene ide egy nyél...(szerkesztői megjegyzés: a képek csak illusztrációk, a való életben Laokoón szoborcsoporthoz hasonló mutatványok történtek, de hál istennek, nem volt itt senki, aki lefényképezett volna)
Íme a célszerszám 2.0

És az eredmény! Javaslat a levételhez: Apacsavart csavarni, pihentetni, darab cserépléccel körben alulról felfelé megütögetni a ventillátrort, majd csavarni, ütni, ahányszor szükséges! Csak ügyesen!

Na, a felső szimering hozzáférhető és cserélhető. Az alsó még nem. Ezért lebontottam a szarvat, ami egyébként nem szükséges, csak egyszerűbbnek ítéltem így az operációt.
A bontás után levettem a motoregységet.

Aztán eltávolítottam a röpsúlyos kuplungot. Ezt meglepően könnyen, saját csavarja és a gravitáció, valamint egy kalapács segítségével végeztem. Ez úton is köszönöm a segítséget!

Ezek után hozzáférhetővé vált a tengelyen lévő mindkét szimering, amiket eltávolítottam, majd újakra cseréltem.
 Az újakat minél egyenletesebben tegyük a helyükre! Segítség: csillagkulcs, vascső- darab, fadarab, kalapácsok :D
Azért ésszel, mert ezek műanyagok- talán ...
Ezek pedig a régi rugós tömítőgyűrűk. Azért rugósak, mert van bennük rugó!
Na, most aki idáig eljutott, és össze is akarja rakni a gépét, annak javaslom, hogy kezdjen el lassan felfelé görgetni az egerével, és csináljon meg mindent fordítva! 

Sok sikert mindenkinek! 

... az elmaradhatatlan teszt!

Ezek az első teszt után készültek. A gép remekül ment!

A gépkönyv -és egyéb könyvek- letölthető a Letöltések oldalon ( fent :) )

Jó szerelést!


Tartalomjegyzék

Zenék

12 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, humoros. érthető leírást sikeredett, melyet nagyon szépen köszönök! Gépkönyvet szerettem volna letölteni, de sajnos a linkek már nem élnek. Aki esetleg tud robi rekord 151-hez letölthető gépkönyvet az legyen olyan szíves és írjon. Segítségeteket előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Ügyes, szemléletes leírás, gratulálok a javításhoz.
    Sajnos a linkek közül a REX MAXI nem él, a fájl nem található.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! Köszönöm!
      A linket javítom, sajnos, mivel kevesen töltik le a könyveket, a tárhely egy idő után törli őket :)

      Törlés
  3. Szia , nem hentereg valahol egy beránto egység, nem nagyon találok

    Koszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Sajnos nem :(

      Nézd meg ezt:
      https://www.jofogas.hu/borsod_abauj_zemplen/Robi_151_BerAntO_126322442.htm

      Vagy próbálkozz kertigépes fórumon (robi 151 éltetők), ott előfordul!

      Jó 'vadászatot'! :)

      Törlés
    2. Ez egy igazán szép történet, reméljük még meg van a gép sas.😉

      Törlés
    3. Néhány apró alkatrész és némi hykomol kivételével még mindig ugyan úgy, ahogy anno -már lassan tíz éve- itt bemutattam! Jó ég, már majdnem tíz éves a blog.

      Törlés
  4. Szuper leírás, képekkel prezentálva. Köszönet érte. Holnap kezdek bele a felújításba. Gyerekkoromban még sokat mentünk a 151-esel a hegyre öregapámmal, sajnos sokat állt, a dugattyú is megszorult azóta, de bízom benne, hogy összeáll.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv! Köszönöm a visszajelzést!
      Ezeket még elnyűhetetlenre gyártották, úgyhogy biztosan siker koronázza az erőfeszítéseket! Majd drukkolok :)

      Törlés
  5. Szia! Köszönöm szépen a leírást! Hajtómű felújításról nincs leírásod? További szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ennél a gépnél arra még nem volt szükségem, így leírás sincs - sajnos vagy hál' istennek :) Nézz körül a youtube on, szentkirályis videót már láttam, lehet Robihoz is van!
      Szép napot!

      Törlés