2023. december 3., vasárnap

Pofátlan Flinke akkus ágvágó

 Üdv! Ne vedd meg! Ennyi az üzenet, köszönöm, hogy benéztél ! :) 

Na jó, mutatom miért...



A fenti gépről  és az ő akkumulátorairól lesz szó (a piros füles nem az övé, csak hasonló). 

Az úgy volt, hogy régen ha valaki gyártott valamit, akkor vagy megcsinálta rendesen, vagy nem vették meg. A világ viszont fejlődik- inkább visszafelé sajnos- így ma már bárki bármit gyárthat, a népségek megveszik, amennyiben vonzó nekik. A vonzalmat valamivel el kell érni, tehát vagy olcsón adják, vagy reklámozzák. A reklám azt jelenti, hogy olyat állítunk, ami nem, vagy nem teljesen fedi a valóságot. Reklám például, hogy a margarin egészséges, mintahogy az is, hogy az ország előre megy, és az is, hogy a fenti gépnek 48 voltos az akkuja. Ja ám, a reklám maga a hazugság...

A gép története nem hosszú: megvették, nem volt jó. Visszaküldték, utána sem volt jó. Aztán került hozzám, ezért tudom bemutatni. Lesz min csámcsogni...

Azon felül, hogy komplett ipari hulladék, kifejezetten az akkuk betegek- mivel ugye ezek nélkül nem lehet használni, így nem volt ideje szétesni :) A félreértések elkerülése végett mondom, hogy ez a bejegyzés kifejezetten erről a gépről szól, nem általában a kínai gépekről. Lehet kritizálni a shenzeni gyártósorokat, de míg mi nagypofájú mindenhezértő magyarok nem csinálunk legalább ilyet vagy jobbat, addig nem érzem legitnek a kritikát, ha nem konrét dologról van szó- a konkrétat itt úgy értem, hogy én kritizálni fogom a bemutatott gépet, sőt, rommá fogom kritizálni, mert belelátok és kipróbáltam. Ez konkrét, nem olyan, mint amikor azt mondják például, hogy a kínai láncfűrész sz@r. Típus, fajta, szín? A sztereotípia az ostobaság jó ismérve... 

Akkuk

Negyvennyolc Volt és 3 Amperóra.

Hazugság. Lehet szépíteni, de minek. A hazugság az hazugság. Az átlag felhasználó úgy véli, hogy az erősebb jobb, és ez többnyire igaz is- bár meg kell jegyezni, hogy az erőnek ám van ára és hátulütője is...

De itt nincs erő, csak a reklám. Mondjuk aki vette, nem azért vette, mert 48 voltosnak gondolta, hanem mert használni akarta. De teoretikusan, ha van két kb egyforna gép a piacon, árban is hasonlóak, de az egyiknek jobb a reklámja- nagyobbat hazudik a gyártó- akkor a többség ez utóbbit fogja preferálni. 


Itt az akkupakk meghámozva. Számoljunk! 

1-2-3-4-5 darab cella. Ezek 18650-es Li ion cellák (a 18650 azt jelenti, hogy kb 18mm x 65 mm -es rudak). Ezek feszültsége 3,7V - 4,2V között mozog. Akkor mondjuk 3,7V x 5 =  18,5 Volt,


és 4,2V x 5 = 22,5 V. Az akkupakk 20 Voltosnak tekinthető (18,5V- 22,5V), mert ennyi cellából ennyi feszt lehet kiszedni kellemesen és pont. 



Ezen a képen meg az látszik, hogy 2000 mAh, vagyis 2Amperórásak a cellák. Mi is volt a reklám? 

Naszóval a gond ezekkel az, hogy ez a gép kerül X összegbe. Ezért az összegért 'elvben' 48 V 3Ah- s akkukat kapsz a géphez, ez (P= UxI) 144 Watt. Amit pedig valójában kapsz, az (legyünk fényűzőek) 22V és 2Ah, vagyis 44 Watt. Azért ez nem szép, sőt, csúnya. A ku.........! 

Az már csak hab a poroltós Orosz krémtortán, hogy a cellák a rájuk írt 2Ah- t sem hozzák...Ezért írtam, hogy ne vedd meg. Nem az a baj, hogy egy komolytalan és veszéles gép (amúgy de, baj az is), hanem az, hogy még át is vágnak vele. Ez addig megy, amíg van erre igény, márpedig amíg megveszitek, addig van. Változtassatok, ha változást akartok, mert másképp nem fogunk előre haladni, ez a helyzet!  

Amúgy nem adják ám annyira olcsón ezeket, illetve a minőségükhöz mérten nem olcsók, mondjuk inkább így.

A képek alapján ezek után már Te is ránézésre meg tudod állapítani, hogy egy pakk mit is tud, legalábbis feszültségben: Írtam, hogy egy cella 18mm, ez kb egy ujj szélesség, vagyis egy tenyér szélességű és vastagságú pakkban kb egy sorban 5 darab cella van, ami (az egyszerűség kedvéért) kb 20 Voltnak felel meg. 


 

Hol a hiba? 

Némi mérés következik. Aki még nem látta, az tekintse meg a multiméterekről szóló írást ITT

Azt tudjuk, hogy az akkucskákkal van a gond...nem is kicsi ugye :) A ku............!

Sem használni, sem tölteni nem lehet őket- mondjuk ez így biztonságos, de levélnehezéknek valami olcsóbb is megtette volna...

Remélhetőleg nem mondok újat azzal, hogy ezek a lítium cellás akkupakkok a cellákon kívül elektronikát is tartalmaznak, melynek rövid neve BMS, hosszú neve pedig Battery Management System. Erre azért van szükség, mert az ember, az ő fene nagy bölcsességében mindig a lehető legrosszabb fejlődési irányt választja: nagyváros kontra kis közösség, nukleáris energia kontra bármilyen más, és lítium ion akku, amihez ugyan nincs kontra a tarsolyomban, de amúgy biztos van valamelyik sötét fiók mélyén sok száz biztonságosabb akku patent (szabadalom), amit nem valósítottak meg. Ezek az akkuk igényesek, kényesek és veszélyesek. Persze az igaz, hogy nagy energiát tudnak tárolni, ezt el kell ismerni. 

Mivel ezek az akkuk kényesek és igényesek, figyelni kell a töltést és a kisütést (merülést), ezért, erre van a BMS elektronika a pakkokban. Persze ebből is létezik belépő kategóriás és jó, jobb meg ördögi fajta. Az ördögi az olyan, hogy X ciklus után kuka, nem megy tovább- mint a nyomtatóknál a hulladék tintatartály figyelő vagy a nyomtatott lap figyelő- illetve olyan is van, amiből ha kiszeded a cellát (pl csere miatt) hiába teszel be másikat, az eletronika nem veszi figyelembe. Mindenki döntse el, hogy ez valójában a felhasználónak jó, vagy a gyártónak...

Ezekben a pakkokban nem meglepő módon belépő kategóriás bms van. Ezek a töltést és a merítést korlátozzák csak, (azt is moderáltan :) ) . Nekünk most a lényeg ebből az, hogy abban az esetben, ha bármelyik cella feszültsége egy meghatározott szint alá kerül (pl 2V alá, de ez az elektronikától függ) akkor a bms nem engedi a töltést elindulni. Ez butaságnak tűnik elsőre, de nem az. Mivel egy belépő kategóriás bms nem egyenlíti ki (balansz funkció) a cellák feszültségeit és nem cellánként tölt, előfordulhat a túltöltés, ami veszélyes. Kár volt ebbe belemenni...

Kitérő - ami amúgy megérne egy külön bejegyzést is...

Na! Van öt cellád. Ebből egy mondjuk 2 volton van, a többi 3,5 volton, vagyis az akkupakk  le van merülve. Ha a buta bms engedné a töltést, akkor a 3,5 volton lévő cellák hamarabb elérik a teljesen töltött állapotot, mint a 2 voltos cella, a pakk mégsem lesz feltöltve. Mivel a bms buta, a töltést folytatni fogja, de mivel nem tudja a cellánkénti töltést, így az izmosabb cellák túltöltődnek, mire a gyengébb tele lesz. A túltöltés annyira nem előnyös ezeknél, hogy akár tűz vagy robbanás oka is lehet. Erre egy példa: 





Ez egy napelemesmozgásérzékelősledes fali lámpa, amiben lítiumos akku volt, de bms nem. A napelem folyamatosan töltötte az akkut, mígnem egy derűs nyári napon emez elhányta magát... Nem árulom el, hol gyártották :D Láttam már több ilyet, mind így végezte. Ami érdekes, hogy nem volt tűz, csak 'pukkanás'. Tapasztalatból tehát azt mondhatom, hogy a kínai jellegű cellák nem hajlamosak az öngyulladásra, ami végülis jó dolog :) Kigyulladni amúgy inkább mechanikai sérülés miatt szoktak. Megint külön téma lenne a cellák felépítése, de erről végképp nem óhajtok szólni mert szerintem nem fontos.

Vissza a hibakereséshez

Szóval vagy valamelyik cella, vagy a bms ment el vadászni. Mérjünk feszültségeket!

15,3 V van a pakkban. A cellák sorba vanak kötve- ha nem tudod ez mit jelent, akkor a multiméteres bejegyzésből megtudhatod, itt nem ismétlem el újra.

Ez oké,

ez nem oké,

ez oké,

ez is oké,

meg ez is.

Ez a nyomorult megmihálylott.

Megjelöltem egy gyászpöttyel. A figyelmesek észrevehetik, hogy felskicceltem én egy papirosra a cellák összekötését, de sajna nem látszik...


Na, ennyit ér a jószándék! 

:)

A javítás a következő lesz: kiveszem a rossz cellát, beteszek a helyére egy jót. Ezt így elmondani egyszerű- mert pofázni baromira könnyű- de kivitelezni már nem annyira. Nem is maga a manuális tevékenység a gond, hanem a sok információ...mi az igaz?

Van ugye az a feltevés, hogy különféle cellákat keverni nem szabad. Gyakorlati tapasztatom alapján azt mondom, hogy DE, amennyiben közel megegyező kapacitású cellákat pakolsz össze. Nem javaslom és nem buzdítalak erre, hacsak nem tudod mérni a cellák kapacitását és nem ismered a használandó bms-t. (Szemlélet: az ellenség az akkupakk, te vagy a parancsnok. Ha ismered az ellenséged és magadat is, akkor győzni fogsz. Nemcsak szerintem, hanem Sun Tzu szerint is :) ) 

A korrekt az, ha új cellákból építesz egy új pakkot, de ez jelen esetben nem rentábilis, mert a két akkupakk újracellázása közelítené egy új gép árát, ez meg egyszerűen öngól lenne. Biztonsági szempontból a különféle cellák keverése akkor aggályos, ha ismeretlen bms és gyatra akku kombinációt eresztünk össze. Nagy eséllyel rövid életű lesz az ilyen kombináció, a munkába befektett idő pedig kárbavész. 

A másik rémes dolog a cellák forrasztása. Ez a tudományhívő elmélkedők körében sarlatánság, és hajlok arra, hogy ezzel egyetértsek, természetesen feltételekkel. Amennyiben: gyakorlatlan felhasználó alkalmatlan eszközzel végzi a cellák forrasztását, az sarlatánság. Ezt sem javaslom amúgy, csak megmutatom, hogy ha csinálod- mert mondjuk rávisz a kényszer vagy a kedv, vagy az alkohol- hogyan csináld jól. Mert ugye hülyeség valamit rosszul csinálni... legalább akkora hülyeség, mint olyan információkat ismételgetni, melyek valóságáról tapasztalati úton nem győződtél meg.

Akkor rálépünk a tettek mezejére! 


A cellák ponthegesztett fémszalagokkal vannak összekötve. A hibás cellánál ezt le kell barmolni. Én ezt a villanyszerelő bicskát használom, hogy a szalag sarkát megemeljem,

majd óvatosan fogóval lefeszegetem. Ha rövidre zársz valamit, akkor szikrázni fog és megijedsz. Komoly veszély nem fenyeget, ha odafigyelsz. A cellák a pillanatnyi rövidzárat elviselik gond nélkül.

Így ni. Megoldható, láthatod. A szalagból egy kicsi leszakadt , de le van sz@rva oda se neki!

A beteg cellát kitermeljük.

Elvégta az ujjam a szalag. Na ezért kell a kesztyű, ami a képen nem látható- pedig amúgy szeretek kesztyűben dolgozni.

Keresünk egy megfelelő pótakkut...ami nem látszik- és nem is szólok róla- az a cellák tesztelése. Ezt lehet egyszerűen, például teljesítményellenállással, műterheléssel, izzólámpával végezni, vagy még egyszerűbben, 'célműszerrel'. Én nem nagyon hiszem, hogy a bejegyzés hatására tömegesen elkezdtek majd akkukat cserélgetni, mintahogy azt sem, hogy bárki komolyan venné, hogy tesztelje a cellákat összerakás előtt. Ez van. Arra viszont komolyan kérlek, sőt, utasítalak: az összes cellát töltsd fel, mielőtt összeteszed a pakkot, és mérd is meg. (Ha nem tudod mivel tölteni, erre keress, ilyet vegyél: tp4056 charger module . Ezzel ráforrasztott drótokkal és némi ügyességgel úgy fel tudod tölteni a cellákat, hogy nem veszed ki őket a pakkból.)

Fentebb említettem, hogy fontos a balansz. Ha eleve úgy rakod össze a pakkot, hogy különbözőek, illetve markánsan különböznek az egyes cellák feszültségei, az egy időzített tökönszúrás lesz: meg fogja magát adni valmelyik (a legnyomorultabb természetesen) néhány ciklus alatt- ezt majd lentebb be is bizonyítom bónuszként!

Ha forrasztasz: legyen fémtiszta a forrfelület! Csiszold meg, ne slendriánkodj!

Így, ahogy a képen nem látszik :) 

Felmerül a kérdés, miért ilyen hölgyek öröme típusú eszközt használok egy szimpla darab csiszolópapír helyett. Mert szeretem mutogatni, hogy milyen jól megy! (Hát nem láttál még más bejegyzést tőlem? ) Nem szégyen az, ha van mit a tejbe aprítani! El ne képzeld már, hogy a Teremtőhöz való közeledés a nincstelenségről meg a kiszolgáltatottságról szól...a templomokban esetleg.

Na, nem teljesen erről van szó...esetleg kicsit :)

Láttál már ceruzaelemet? Na, azon felül, hogy az kisebb minden szempontból, ezek a 'pakkba való' vagy 'ipari' lítiumos cellák még abban is különböznek, hogy a pozitívabb sarkukon nincs mellbimbó. 

Mutatom, miért lehet ez gond

Meghámozzuk, mint az almát a pitéhez...

Látod, hogy nem látod a bimbóját?

Van itt viszont egy műanyag alátét...na vajh miért?

Ez a negatív sarka. Ez egy hüvely tulajdonképpen, vagyis a cella teste negatív. Az egész, a ruhája alatt.

Itt felül pedig, a pozitívabb sarkán le van peremezve a hüvely. Pár milliméter műanyag választja el a kettőt a rövidzártól egymástól, szintben pedig megegyeznek. 

Itt talán jobban látszik. Namost, ha ennek nekiesek smirglivel, ugye van rá esély, hogy elbarmolom? Nem is beszélve arról, hogy sarlatánkodni fogok a cellával- forrasztás...úúúúúúúúáááááúúúáááá

Hogy is volt az előbb, hogy szeretem mutogatni a dolgokat...khm.

De mon strá cicó. Vagy nem. Demonstrálok! Demonstrálom, hogy melyik páka a jó ehhez. 

Balról haladva: 25-30-40-60 wattos pákát láthatunk. A tárlat következő képe pedig:

Ezek ketten a nagyobbak. A logika azt diktálná, hogy mivel hőérzékenyek a cellák, ezért a kisebb teljesítményű pákák felé kacsintgassunk. De a logika, mint sok más esetben, itt sem működik. Hőkapacitásról (lágyforrasztással/ pákákkal kapcsolatban) hallottál már? (költői kérdés volt, nem kell megírni kommentben.)

A nagy pákának nagy a hőkapcitása. Ez azt jelenti, hogy gyorsabban, nagyobb hőt tud átadni  forrfelületnek. Mint tudjuk elvtársak, a lágyforrasztás nem abból áll, hogy megolvasztjuk a forrasztóónt és odataknyoljuk a hűvös rézre, mint a tinédzserfiúk, mikor először lányhoz férnek- vagy ma már egymáshoz inkább :(... A forrasztandó felületeknek el kell érniök a forrasztóón olvadáspontját, különben a forrasztás sz@r hibás lesz, és nem kötést hozunk létre, hanem potenciális (véletlenszerűen időzített) kontakthibát. Ja ám, faszikáim :) Na nem akarok senkit sem forrasztásra tanítani. Ez egy gyakorlati dolog, csinálni kell és tanulni a hibákból, aztán majd megy. Más amúgy panelon forrasztani és más ilyet forrasztani, meg megint más csatornát forrasztani- az a legnehezebb, legalábbis nekem az volt. Mindegyik másfajta gyakorlat, másfajta tapasztalás.

A nagyobb pákával gyorsan felmelegítjük a felületeket és gyorsan összeforrasztjuk, amit kell. Egy kis pákával ezzel szemben 'sokáig' kéne melegíteni a feületet- mivel a fémek jól vezetik a hőt- és ezzel biztosan megkínoznánk az akkut. (A kis, 25-30W teljesítményű pákák elektronikai alkatrészekhez, nyák lapokhoz jók és ideálisak, első sorban. Ott egy ilyen nagy pákával azonnal leégetnéd a fóliázást a lapról, valamint elpárologtatnád a folyasztószert az ónból.) A nagyobb hőkapacitás itt azt eredményezi, hogy nincs ideje felmelegedni/ átmelegedni az akkunak belül, vagyis nem károsodik. Azzal kapcsolatosan nem végeztem tesztet, hogy mennyit veszít- ha veszít egyáltalán- a kapacitásából egy olyan akku, amit pákával jól megmelegítettünk előtte, azt viszont már leteszteltem, hogy a nagypákás módszerrel előtte és utána nem változott a kapacitás, tehát ezt én tudom. Arról nincs ismeretem, hogy az élettartamot hogyan befolyásolja az eljárás, de mivel van olyan pakkom, amit vagy 10 éve forrasztottam össze, azt feltételezem, hogy sehogy. A jó akku az jó, a nem jó meg nem jó, csak idő kérdése, mikor adja be a kulcsot. Még a jobbik eset szerintem, ha a műtőasztalon marad a beteg, mintsem hazafelé a kórházból patkol el, de persze vegyük figyelembe, hogy nem vagyok százas : -P 

A forrasztáshoz tehát minimum 40 wattos pákát javaslok, és hagyományos, gyantával (folyasztószerrel) töltött ón-ólom forraszt. Nameg persze gyakorlatot. Ha nem tudsz forrasztani- illetve tudom én, hogy tudsz, de mondjuk időre még nem forrasztottál, vagy csak panelon- akkor egy rossz akkun tégy pár kísérletet! Nem szégyen a gyakorlás. De amúgy ismétlem: nem javaslom a módszert, és ha veszélyesnek érzed vagy nem óhajtod, akkor ne csináld! Nem tart sokból otthon összetenni egy olyan 'ponthegesztőt', amivel akkut lehet pöttyözni...

Az akkukat előónozzuk. A pákacsúcsot egy- két másodpercre odatartjuk a felülethez, ónnal befuttatjuk, majd sietve elvesszük a pákát. Várunk mondjuk fél percet, majd megismételjük a másik oldalon. Szerintem szabad szemmel- kinek van ilyen ebben az országban ? :-/ - is jól látható, hogy az ón szépen terült vagy sem. Amennyiben golyócskák képződtek, az nem jó, mintahogy az sem, ha a forrasztás felülete nem szép fényesen sima, hanem ragyás vagy kristályos hatású.

A pozitív saroknál figyelj oda arra, hogy pontosan tartsd a pákát és ne vigyél fel indokolatlanul nagy mennyiségű forraszanyagot! Ha a kezed megremeg, a páka elmozdul, a csúcsával megolvasztod a műanyag szigetelést, és zárlatot okozol, szikrázik, megijedsz, felébreszted a kutyát :) Ugyan ez történik akkor is, ha túl sok ón kerül felvitelre, és befolyik a két pólus közé. Erre az estre érdemes lehet egy sós vizes vödröt készíteni magad mellé, vagy homokos vödröt- a sós víz talán egyszerűbb. Ha gond van, belevágod a cellát és menekülsz :) . De ennek az esélye kicsi, ugyanakkor megtörténhet. Készüljünk tehát fel rá!

Így kell elképzelni egy jó forrasztást. Azért kell elképzelni, mert látni sajnos nem lehet a képen :D

Ónozzuk elő a fémszalagot is, természetesen csiszolás után.

Az új cella mehet a helyére.

Így lesz összeforrasztva. Szerinted oké? 

.

.

.

.

.

.

.

Nem oké.

Kell egy (hő)szigetelő alátét, ami a pozitív oldalon védi a hőtől/ zárlattól az akkut.

Így ni. Ezzel biztosítjuk, hogy még ha túl is melegedne a szalag forrasztáskor, akkor sem fogja megolvasztani a szigetelést és nem lesz tűzijáték. Az alátétet tömítéspapírból vagy műszaki rajzlapból érdemes készíteni.

Mivel mind a szalag mind a cella elő van ónozva -ergo van szabad kezünk- nyugodtan odaszoríthatjuk a szalagot egy csavarhúzóval forrasztás közben.

És mindjárt kész is.

Kész, mehet vissza a ruhája...persze még jön a teszt  >:-)

Először is a csodatöltővel ellenőrizzük, hogy elindul-é a töltés...

 Ez a csodatöltő. Az apró betű a lényeg...a többi MINDIG csak reklám, vagyis hazugság...sajnos.

 21,9 volt jön ki belőle üresen. Ez terhelten pont rendben van, vagyis amíg jól működik, addig nem képes túltölteni a pakkot. Ez igazán megnyugtató! 

Amúgy van rajta egy visszajelző LED. Ez piros töltéskor és zöld, mikor kész a töltés. A töltő csak azt érzékeli, hogy van fogyasztás vagy nincs, vagyis a gyári bms ezek szerint rendben teszi a dolgát, legalábbis ami a töltést illeti. 

 Mondtam, nem?

 Ránéztem a gépre, mielőtt megkínoztam volna. 

Először is: 

Mi hiányik a képről- gépről? Na, ki tudja? 

Persze én, mert nekem hiányzik!

Ez a gomb! 

Ez arra szolgál- már ha van-, hogy megakadályozza a véletlen elindítást. Biztonsági funkció. 

Micimackó! Fogd már meg az ágfűrészem! mondja Malacka, miközben akkuval előrefelé odatartja mackónak az akkus gépet. 

És persze, a csacsi kóccal tömött medvebocs rámarkol a ravaszra...szegény Malacka...

Behúzok egy strigulát! 

A képeken nem biztos, hogy jól látszik: a tízes kulcs lötyög, a 3/8 -os meg nem megy rá a csavarra. Más szabványt én nem ismerek. Ez tudod mit jelent? MÉG egy strigula!

A lap és a lánc. Mi a furi? Szedtél már szét láncfűrészt? Olajos, kellemetlenül olajos szokott lenni ez a rész. Itt nem vacakoltak az olajozás kellemetlenségeivel, simán elhagyták. Ez sajnos ISMÉT egy strigula! 

Nem értesz tán egyet? Nesze:

 

A gép szinte semmit sem volt használva, de a vezető már viseltes. Kopik. Nem véletelenül olajozzák ám azokat a részeket, ahol fém a fémen csúszik és súrlódik. Kopik, melegszik, feleslegesen terheli a motort. Strigulaaaaaaa, sőt, KÉT strigula, mert ez már aljasság! Értem én, hogy kell a profit, de ilyen áron...

A további szétszedést nem mutatom, illetve csak egy kellemes meglepetést: 

Ez a motor tengelye és a hozzá tartozó fogaskerék (áttétel). Komoly tétet tettem volna rá, hogy műanyag lesz legalább valamelyik. Ez olyan kedves, hogy egy strigulát le is veszek! Ez az áttételmű vélhetően túl fogja élni a gépet. A motor majd felmelegszik, a rögzítőcsavarok kiolvadnak a hőre lágyuló műanyagból, a forgórész megsül és zárlatos lesz, de az áttétel az maradni fog. Ezek szerint tudnának jót, ha akarnának! Ez annyira dühítő, hogy behúúúúzok mééég egy strigulát! Nesztek! :)

 

Ezt a darab keményfát elvágtam a géppel. 

 

 Sikerült neki, de én piszkosul féltem közben, bevallom férfiasan! Nem tudom, ki ennek a gépnek a célközönsége, de inkább adja oda a haragosának! 

Amúgy a szerkezet feltételekkel és óvatossággal használható. Ezt úgy értsd, hogy folyamatos használatra- mint mondjuk egy akkus láncfűrész- alkalmatlan, és nem pusztán az akkuk gyengesége miatt, hanem mert az egész így lett kitalálva. A száraz ágak sorozatos vágását ne várd el tőle, viszont ha pár élő ágat akarsz levágni, arra megfelel- csak arra meg minek ugye... Én nem javaslom senkinek, mert úgy vélem, hogy indokolatlanul veszélyes. Van ugyan valamiféle kézvédő műanyag rajta- ami hozzám nem jutott el, de képen láttam- de ez nagyon kevésnek tűnik. Mindenképpen valami komolyabb kesztyűben és extra módon odafigyelve dolgozz vele, ha ilyet használsz! 

Bónusz

Négy akkupakk és egy gépezet került hozzám. Mind a négy pakkban egy egy cellát kellett csak cserélni (elsőre). Ígértem egy bónuszt, vagy már elfelejtetted? Kár volt szólni! 

Mondtam ugye, hogy fontos, hogyan is válogatjuk össze a cellákat. Ezt onnan tudom ám, hogy olvastam az interneten! Na nem, tapasztalat. Az első pakknál amit csináltam egy cellánál kevesebb volt a feszültség, 3,5 volt. Gondoltam egyet, és összeraktam így, hogy ki tudjam próbálni mit is tud a bms - tud balanszolni vagy sem. Az eredmény engem is meglepett! 

A pakkot tehát 'szabálytalanul' , nem megegyező feszültségű cellákból tettem össze. Feltöltöttem, és mérés helyett valódi tesztnek vetettem alá. Ment, mendegélt a gép, majd megállt. Mondjuk erőszakoltam rendesen az igaz, közben meg nyomattam az olajat a láncra, hogy ne nálam kopjon szét...

Az akkupakk bemelegedett.

70 C fok, látod? Ez szétszedés után, tehát melegebbről indult, illetve: 

 a szemfülesek láthatják a képen, hogy a műhelyben ekkor milyen volt a hőmérséklet :) Kint meg még ilyenebb volt, ahol a teszt folyt.

Az a cella, amelyik nem volt rendesen feltöltve megadta magát- persze komoly esély van rá, hogy eleve nem volt tökéletes már. Nem védte meg a bms, elhunyt. Na ezért kell odafigyelni azokra, amiket mondtam. Én nem csak ismétlgetem a hülyeségeket, hanem meg is csinálom, sőt meg is mutatom. Tudom, hogy komolytalannak tűnik az irományom, meg viccelek, meg izé...de van, ami játék, van ami meg nem. A lítiumos akku nem a játék kategóriába tartozik. Annak értelme nincs, hogy a nem működő vacakból egy ideiglenesen működő vacakot csinálj, szóval ügyesen és okosan alkalmazd az olvasottakat- sőt lehetőleg énnálam ügyesebben és okosabban-, és jó lesz, meglásd! 


Még egy Bónusz


Na, ez minek az akkupakkja?



 E két gép alapján azt kell feltételeznem, hgy ez a márka erre van berendezkedve...mármint, hogy átverjen  reklámozzon :) 

Tudod milyen egyszerűen lehet változtatni az akkupakk feszültségén? Mutatom: 



Amúgy ez a fúró is használható kompromisszumokkal. Ár/ érték arányban még elfogadhatónak is nevezhető, de ajánlani nem szeretném. Ha csak arra kell, hogy legyen otthon valami akkus gép, akkor oké. Viszont mivel árban közelít, én inkább lidlis vagy aldis gépet javaslok. Ettől jobbak, használhatóak, és van rájuk valódi garancia. Ezekre a Flinke meg hasonló névtelenekre csak névleg vállalnak garanciát az üzérek, szóval inkább ne vegyetek ilyeneket, mert ezek 'drágán' vacakok... Ez van. 


Remélem jól szórakoztál! Nekem jó volt, várlak vissza! 

Ha hibát találsz vagy ha jobban tudod, Ne tartsd magadban! Alul lehet kommentelni, névtelenül is- mint a régi rendszerben :D

 Tartalomjegyzék